EZEK VAGYUNK MI

Képek és videók rólunk


Az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskolában egy olasz vendégcsoporttal volt egy szép napunk. Volt dicsőítés és dicsőítő tánc a kicsikkel, a tinikkel keresztény pantomimet mutattunk be és volt persze cigány tánc is. Köszönjük a lehetőséget és a meghívást az igazgatónőnek.

Fantasztikus napunk volt Kelemérben, ahol volt dicsőítés, közös ima és egy buzdító üzenet is. Majd ezt fellépések, ügyességi játékok, kincskereső csapatjátékok követték. Hála Istennek, egy nagy üst borgácsot is elfogyaszthattunk együtt a keleméri testvéreinkkel.

Nagyhét elején közösen járhattuk végig Krisztus szenvedésének állomásait.

Keddi műhelyünkön ezúttal kakaós csiga elkészítését tanulták meg a gyerekek. Kati magyarázott, mutogatta a technikákat, a fiatalok pedig lelkesen segítettek.

Fontosnak tartjuk, hogy a lelki tanításokon, értékeken túl olyan ismereteket is átadjunk, ami a fiatalok jövőjét, életét segítheti. Ezért konyha műhelyeinken megismerkedhetnek házias, hagyományos cigány ételek elkészítésével, illetve különböző ételek készítésének lépéseivel.

Itt a farsang, áll a bál,
Keringozik a kanál.
Csárdást jár a habverő,
Bokázik a máktörő.
Dirreg-durrog a mozsár,
Táncosra vár a kosár.
A kávészem int neki,
Míg az őrlő pergeti.
Heje-huja, vigalom!
Habos fánk a jutalom.
Mákos patkó, babkávé,
Értünk van a parádé.

Az ünnepeket a korosztálynak megfelelő módon tartjuk meg. Természetesen nem maradhatott el a beöltözés, jelmez sem, amit persze a fiatalok egészen sajátos módon értelmeztek :)



ÉS MOST?

Támogasd küldetésünket